Néhány szót magamról

Falusi parasztcsalád leszármazottjaként úgy gondolom, hogy génjeim által kaptam az érdeklődést és szeretetet a természet és az élőlények iránt. Ennek köszönhető, hogy mezőgazdasági főiskolát elvégezve mindig a mezőgazdasághoz kötődő munkakörben dolgoztam.   Munkám során is közel kerültem a kisállattenyésztéshez. Már általános iskolás koromban tartottam különböző fajtájú (csirke, páva, strasszer, magyar óriás begyes) galambokat. 1978 évben alapító tagja voltam a V 093-as számú Nagydorogi Galambtenyésztők  Egyesületnek, melynek azóta is tagja vagyok. Több cikluson keresztül voltam az ellenőrző bizottság elnöke, jelenleg az egyesület elnöki tisztségét látom el. Amerikai óriáspostát több mint 20 éve, magyar díszpostát 2003 márc.19.-óta tartok.

Nyugdíjba vonulásom után jutott csak elég idő arra, hogy teljes szakmai tudásomat bevetve ne csak tartsam, hanem tenyésszem is az általam kedvelt fajtákat. Nyugdíjasként tettem le a bírálói vizsgát, majd 2009 évben szereztem meg a szakbírálói címet az általam tenyésztett két fajta bírálatára. Jelenleg a Magyar díszposta andalúz színváltozatának kitenyésztésén munkálkodom.

Elérhetőség

Jaksa János

7044 Nagydorog, Damjanich u. 19.

Tel.: 06-75-332-322
Mobil: 06-30-4455-322

Email: jaksa.janos.20@gmail.com

hu_HUMagyar
de_DEDeutsch hu_HUMagyar